Született egyszer egy kakaska, Eszter asszony baromfiudvarában. Már amikor a tojásból kikelt, lehetett tudni, hogy nem egy átlagos kakaska született. Először a lábacskái bújtak ki a tojásból, és a tojás fölső héja a fejecskéjén maradt.
– Kint vagyok már vagy még odabent? A lábaimmal érzek valami szokatlant, de fölülről ugyanaz az érzés, mintha még a tojásbölcsőmben lennék. Oh, még mozogni is tudnak a lábaim. Mi ez a sok csipogás, amit hallok? Ez eddig nem volt. Csip-csip-csip. Meg kell néznem mi ez a sok csipogás. Mindenhol csak csipognak. De hogyan nézem meg? Megvan! A csőröcskémmel megpróbálok fönt kiszabadulni a tojáskámból. Hátha akkor megtudom, kik csipognak itt egyfolytában és miért? – Bikuci csőrével koppintgatni kezdte a tojáshéj fölső részét, amitől nem látott ki, mert még eltakarta a fejét. Addig, addig ütögette csőrével a rajta maradt tojáshéját, míg az sok apró darabra repedt és lehullott róla. Mellette, a fészekben sok kiscsibe bújt már ki a tojásból. – Oh, szóval ti lesztek a tyúkjaim! – mondta boldogan. – Persze, nem most, hanem majd ha kicsit megnövünk! – Oldalra fordította a fejét, mert hirtelen hangos kotkodácsolást hallott. Meglátta tyúkanyót, aki óriásnak tűnt a többi csibe mellett. – Anyám! – mondta szeretettel, és csibetestvéreivel együtt álomba merült tyúkanyó védelmező szárnyai alatt.